Tim Harford: Alkotói rendetlenség című műve amolyan kimondatlan kötelező olvasmány kellene legyen a kreatív ipar dolgozói számára. A marketing szakág alapkövét kétségkívül a kreativitás biztosítja, így annak működéséhez elengedhetetlen az alkotói környezet felülvizsgálata. Nincs olyan ember a földön, aki ne tapasztalta volna meg legalább egyszer az életben, milyen az „elemekkel harcolni”. Azaz hiába küzdünk a rendetlenség ellen, egyszerűen lehetetlenség végérvényesen felszámolni. Miért tesszük ezt? – merül fel a kérdés teljes joggal. Belénk nevelték, hogy az alkotói folyamat csak rendezett környezetben teljesedhet ki. Ezt a hipotetikus kérdéskört járja körbe Harford megannyi esettanulmánnyal szemléltetve, amelyek közül egészen biztosan képes azonosulni legalább eggyel az olvasó, korosztályi és demográfiai hovatartozás tekintete nélkül.
Az Alkotói rendetlenség felnyitja a szemünket a világ sokszínűségére, a köztudatban élő hibás nézetekre, és arra, hogy az élet hány olyan területén is a kreativitásunkra hagyatkozunk és lenne szükséges hagyatkoznunk, amelyről elsőre nem is sejtenénk, hogy megbújik mögötte. Egyszerűen átszövi az életünket.
Tim Harford a kreativitás és a rendszeresség közötti összefüggéseket vizsgálja, és megállapítja, hogy az innováció gyakran a rendetlenségből és a kaotikus környezetből fakad. A mű számos történelmi és híres személlyel kapcsolatos példát és kutatási eredményt idéz, neurológiáról, pszichológiáról és a társadalomtudományról szóló vizsgálati adatokra építve, amelyek azt támasztják alá, hogy a rugalmasság, a kísérletezés és a váratlan összefüggések felfedezése az alkotás kulcsa. Harford megmutatja, hogy bizonyos mértékű rend szükséges a hatékonyság és az eredményesség eléréséhez, ugyanakkor a görcsös pedantéria korlátozólag hathat.
A kreatív problémamegoldás szempontjából a rendezetlenség és a káosz fontos szerepet játszik, hiszen azáltal idézhető elő az emberben a nyitottság és az alkalmazkodás készsége. A szerző arra ösztönöz, hogy engedjük szabadon az ötleteinket és merészen lépjünk ki a megszokott keretekből. Különösképp szolgálhat ez útravalóként a marketing területén, hiszen mindannyian tudunk legalább egy formabontó kampányt megnevezni, amely első ránézésre igencsak kétélűnek tűnt, és csupán a bátorság illetve a konvencionális keretekből kilépés vágya adta meg a lökést, hogy bevállaljuk, nem igaz?
A kötet szinte felsorolhatatlan tanulsággal lát el bennünket, ám az üzenetek kizárólag abban az esetben érnek célt, ha kellően nyitott elmével fordulunk az írás felé. Számomra a legfőbb és egyben meglepő lecke a pozitív gondolkozás sugallata volt. Bár szó szerint ez nem található meg az oldalakon, összességében leszűrhető, hogy csak akkor vagyunk képesek meglátni a lehetőséget szorult helyzetben, a megoldást az akut problémára, vagy épp előnyt kovácsolni a káoszban, ha merünk bízni a pozitív végkifejletben és ezáltal magunkban is. Titeket is szorított már az idő egy brief esetén, amikor úgy éreztétek egyszerűen lehetetlen ennyi idő alatt eredményt az asztalra tenni? És lám, a kreatív csapat sokszínűségének köszönhetően ekkor születtek a legemlékezetesebb ideák! Mert mindannyian egyet akarunk: szabadjára engedett fantáziánkkal valami nagyszerűt alkotni.
A könyv fő ereje azonban a történetek különbözőségében és a látásmód megfordításában lakozik. A valós példák által azon nyomban közelebb érezzük magunkhoz a tartalmat, hiszen megtörtént eseményeken, adatokon alapszanak, többnyire közismert főszereplővel. A mű szélesíti a látókört, elgondolkoztat alternatív megoldásokon, és az ember kezébe adja a lehetőséget a saját elméjének felszabadításához a megrögzöttség korlátai mögül. Személyes kedvencem a 447-es járat esete volt, amely a végső sokkhatás által érte el, hogy ráébredjek, milyen vakon bízik a mai társadalom az automatizált technikában. Ugyanakkor továbbra sem tudom eldönteni, hogy a pilóta vagy a másodpilóta vétette a végzetes hibát, ám úgy gondolom, nem is ilyen szűken érdemes szemlélni az ügyet. Anélkül, hogy elárulnám a tanulságot, idekapcsolom a ChatGPT-t, amelyet valószínűleg mindenki kipróbált és változó gyakorisággal alkalmaz munkája során. A mesterséges intelligencia térnyerése bámulatos napjainkban, és számos teendőket egyszerűsíti le. Ám hova vezet ez az út, ha hagyjuk, hogy hogy fölénk hatalmasodjon a gépek tudása? A találgatások helyett inkább vegyük észre, hogy most még időben vagyunk és alakítsuk ki munkafolyamataink emberi határait. Melyek azok a tevékenységek, amelyeket mindenféleképp nekünk érdemes végezni? Hiszen ha hagyjuk elménket eltunyulni a modern kor eszközeinek köszönhetően, abban a pillanatban, ahogy kihúzzák alólunk a technikai hátteret, elveszünk a világban. És ehhez elég csupán egy többnapos áramkimaradás.
Harford könyve ráébreszt, igenis szükségünk van a rendezetlenségre, hogy olyat alkothassunk, amely kitűnik a tömegből. Hagyjuk szárnyalni gondolatainkat, hagyjuk nyugodtan az asztalon a maradék kávét tartalmazó bögrét, a nyitott jegyzetfüzetet! Ki tudja, melyik mikromomentum indít el egy gondolatot az elménkben, amelyből kiforr a forradalmi kampány?! Próbáljunk ki új, eddig félve kacsintgatott metódusokat, merjük kimondani az ötleteinket, hiszen a közösség ereje által akár egy korszakalkotó stratégia is születhet belőle. És nem utolsó sorban: használjuk a kis szürke agysejtjeinket, mert az AI habár hasznunkra lehet, ránk, érző és értő emberekre van szükség, hogy a kipattanó gondolatszikra megvalósítható kampányként öltsön testet.
