Árukereső Optimalizálás Dataweps BEED Segítségével

Árukereső Optimalizálás Dataweps BEED Segítségével

  • 0
  • 2020.09.24.

A projektről

A gumiabroncsok piacán az egyik legélesebb az online verseny a vásárlok kegyeiért, ezért nem volt könnyű dolga a gumiapp.hu webáruháznak sem induláskor. Az e-commerce szektor e része igen telített, és az újonnan induló webshopok mellett számos régóta piacon lévő és ismert márka van jelen.

Ebben a környezetben stratégiai döntés volt, hogy csak egy csatornára, az Árukeresőre fókuszáltak az első évben.

Azonban bármennyire is ellentmondásosnak hangzik, nem az árral szálltak harcba. Illetve nem csak azzal ????. A „legolcsóbb ár” előnye helyett inkább a „jó ár + gyors weboldal + minőségi szolgáltatás” hármasában hittünk velük közösen. A megfelelő mix kiválasztásához minden hazai ár-összehasonlító oldalt kipróbáltunk.

Tudtuk, hogy az Árukeresőt a vásárlás előtt álló felhasználók nagyrésze felkeresi, vagyis kellően nagy forgalommal rendelkezik ahhoz, hogy lehessen rá építkezni.

Ahhoz azonban, hogy több ezer termék közül kiemeljük azt a pár százat, ahol jó árakkal rendelkezünk, napi több órát kellett volna csak ezzel foglalkozni. Ráadásul bármennyire igyekeztünk az emberi hibát kiiktatni, nem volt minden hibátlan, mint ahogy a konkurencia változtatásaira se tudtunk elég gyorsan reagálni, ezzel pedig pénzt égettünk el.

Erre tudott tökéletes megoldást nyújtani a BEED, amivel a licitek beállításával töltött munkaórák több, mint 90%-át megspóroltuk, az előre beállított szabályoknak köszönhetően elimináltuk az emberi tévesztést, ráadásul akár naponta többszöri bid (licit) módosítással mindig abban a pozícióban jelentünk meg ahol szerettünk volna. Így csak annyit fizettünk, amennyit feltétlenül szükséges volt.

Minta BEED szabályok
Minta BEED szabályok

A pontosabb licitálással az eladásokat is sikerült feljebb tornázni és év végére az egyébként is ambiciózus terveket 28%-kal túl is szárnyaltuk. Sőt, egy korábban elenyésző eladást produkáló márka az ötödik legkelendőbb lett annak köszönhetően, hogy a jól meghatározott szabályok kiemelték az Árukeresőn.

A "felfedezett" márka eladásai havi bontásban
A "felfedezett" márka eladásai havi bontásban

De nem csak közvetlenül éreztük a BEED bevezetésének a pozitív hatását. Más marketing csatorna használata nélkül, az indulástól számított hatodik hónapra, a direct és az organikus forgalmi forrás együtt a bevételek 15%-át adták, ami egyértelmű jele a márkaismertségünk megjelenésének.

Organikus és Direct forgalmi források aránya a bevételből
Organikus és Direct forgalmi források aránya a bevételből

Érdekel és megfontolnád a BEED használatát az Árukereső jelenléted optimalizálására?
Az INTREN a Beed hivatalos hazai viszonteladója és tanácsadó partnere.
Vedd fel e-commerce csapatunkkal a kapcsolatot.

A BEED szoftver a Dataweps terméke, a Dataweps a CEE régióban úttörő szereplő az ár-összehasonlító oldalak optimalizálását segítő szoftverek területén.

Az INTREN a Dataweps magyarországi viszonteladó partnere, premium Google partner, Google Shopping tréner, Google Shopping CSS szolgáltatásokkal és marketing automatizálással foglalkozó digitális tanácsadó cég.


Galéria

  • dataweps